Az Orbán-kormány és az IMF együttműködése (avagy gondolatok Török Gábor kérdései mentén)

Ennek a feljegyzésnek a szellemi munícióját az a 3 fő kérdés adja, amelyeket Török Gábor politikai elemző a blogjában vetett fel, tehát ezen vonalak mentén szeretném kifejteni a gondolataimat. Tehát először is kérem a kedves olvasót, ismerkedjen meg Gábor írásával itt: (409. Sok hűhó, link: http://torokgaborelemez.blog.hu/2011/11/16/409_sok_huho)

Nyilvánvalóan a felvetett három kérdésre nem túl bonyolult válaszokat adni első nekifutásra… Nem is feltétlenül erre reflektálnék, sőt látva a kommentelők egy részét, ebben inkább a politikai felszínt ragadták meg. Az alapprobléma inkább az véleményem szerint az, hogy egy nemzetközi gazdasági-pénzügyi szervezettel való együttműködés a politikai elemzés kereszttüzébe kerül. Holott egy olyan szervezetről beszélünk, amely azért dolgozik a világ sok országávál, hogy a pénzügyi együttműködést javítsa, a pénzügyi stabilitást biztosítsa, a nemzetközi kereskedelmet és a magasabb foglalkoztatottságot támogassa, miközben a fenntartható gazdasági növekedést és a szegénység elleni küzdelmet tűzi  zászlajára. (idéztem az IMF küldetését). Szóval nem hiszem, hogy ezeket a célokat politikai értékválasztás mellett ne lehetne vállalni. Persze tudom, szokás a mai “cimkézős” diskurzusban az IMF-et is megcimkézni “liberális”, baloldali, “nemzetközi pénzügyi csoportok érdekeit képviselő” szervezetként aposztrofálni, de valójában felesleges. Ez a szervezet a fenti célok érdekében dolgozik, ajánlásait, gondolatait a legtöbb esetben pénzügyi és/vagy közgazdasági racionalitás határozza meg. Mondok példát: gyakran szokták javasolni pl. hogy az egészségügybe magántőkét érdemes bevonni, ennek alapja pusztán az a közgazdasági racionalitás, hogy megnézve az országok demográfiáját és az államok közpénzből való finanszírozási lehetőségeit, egy “űr”, “gap” látható a szolgáltatások fenntartásának ára és a pénzügyi lehetőségek között, tehát logikus lépés, hogy vonjuk be olyanokat ennek az űrnek a finanszírozásába, akik erre hajlandóak, mert üzletileg is látnak benne racionaliást. Ennyi. Nem kell tovább gondolni, nem kell “balliberális”, “mindent privatizálunk” hozzáállást, vagy “eladják az egészségügyet” mentalitást feltételezni. Aki ezt gondolja, az már politikai értékválasztás mentén nyílvánít véleményt, holott az IMF a fenti ajánlással nem ezt tette.

Magyarország esete is ilyen az IMF-fel. Józan racionalitással ez könnyen felmérhető, hogy ha valakinek, aki különböző okokból kifolyólag kockázatokkal néz szembe az életében finanszírozhatósága szempontjából, abszolút előnyös, hogy ha van mellette egy lehetséges támasz, aki a legnagyobb kockázat megvalósulása esetén segít. Ez ennyi, semmi több. (Leegyszerűsítem a hétköznapi ember szintjére: ha a fizetésem minden forintja ki van számolva az utolsó fillérig, hogy a családomat etessem, és a munkahelyemen éppen leépítések zajlanak, tehát egy reális kockázat, hogy elveszítsem a munkahelyemet, akkor könnyít a helyzetemen, ha a nagybátyám felajánlja, hogy ha gond van, tud segíteni és pénzt adni kölcsön, azaz megfinanszírozni, hogy a családom továbbra is tudjon mit enni, amíg új munkát találok. És ehhez még ad egy-két tanácsot is, ami segíthet, szóval eléggé bigott elvakultnak makacsnak kell lenni ahhoz, hogy valaki egy ilyen LEHETŐSÉGre kapásból azt mondja, hogy köszönöm, nem érdekel. Persze nyilván van olyan értékválasztás – ebben a példában az lenne, ha a családom etetése annyira nem is lenne fontos nekem -, hogy ezt ne egy kedvező lehetőségként éljem meg, de azért feltételezem azt az alapvető racionalitást az emberekről, hogy saját maguknak nem akarnak rosszat. (Érdekes módon Görögországban politikai értékválasztástól függetlenül valahogy szinte senki sem kérdőjelezi meg, hogy igenis szükségük van az EU pénzére…)

Az IMF-fel való együttműködés nagyon leegyszerűsítve szintén erről szól.

Igen, igaza van Török Gábornak, hogy a jelen kormány ezt a gazdasági racionalitású együttműködést kormányozta a politikai porondra, a teljes elutasítás, a politikai tabu és a politikai kommunikáció eszközeivel…..

Nem, nem gondolom, hogy alapjaiban más gazdaságpolitikára “kényszerítette” volna a Fideszt, legalábbis az alapkeretek tekintetében. Az hogy kik a matolcsyzmus politikai kedvezményezettjei és hátrányainak elszenvedői, az már politikai értékválasztás kérdése. (Megint leegyszerűsítve: ha az állam egy költségvetési hiánycélt mint keretet tartani akar, akkor azt sok eszközzel megteheti, politikai választás kérdése hogy kin és mit szorít meg, hol takarékoskodik és hova helyezi a prioritásokat.) Ami miatt sokan kritizálják a jelenlegi gazdaságpolitikai kurzust, az nem a keretek és célok megválasztása, hanem az ezt megtöltő intézkedések hatása, eredménye és – nagyon fontos! – kockázatai. Bizonyos csoportok előnyben részesítése, más csoportok teljes negligálása vagy érdekeik áthágása akár még a jogbiztonság határain túl is, az üzleti bizalmatlanság és a gazdasági kiszámíthatatlanság légkörének kialakítása, a politikai erő rátenyerelése sok társadalmi-közéleti viszonyra stb.
Hiszem azt, hogy lehet “megszorításokat”, vagy kicsit pozitívabban fogalmazva “logikus takarékossági intézkedéseket” – ezt most találtam ki:) –  bevezetni, elfogadtatni az emberekkel, meggyőzni őket arról, hogy bizonyos előnyökről, juttatásokról mondjanak le más célok érdekében. Egy jelen támogatottságú kormány – a választók több mint fele, 53% támogatta őket – azzal a kiterjedt hatalmi berendezkedéssel, amit létrehozott, képes lehetne erre. Csak sutba kellene már dobni a populizmust és elkezdeni ezen dolgozni….

Igen, van esély hitelességi sérülés nélkül kikerülni Orbánéknak abból a helyzetből, ha mégis együtt “kell” működni az IMF-fel – erre már számos populista és demagóg kommunikációs és marketing módszert láttunk kormányunktól – , de sajnos a kérdés itt már nem az, hogy ettől most csökken-e x százalékot a kormány népszerűsége vagy sem. Sajnos ennél fontosabb kérdés, hogy – pusztán gazdasági racionalitás alapján! – képes-e fenntartani a finanszírozhatóságát és a növekedési potenciálját egyidejűleg az ország, és ha igen, milyen szinten sikerül ez.  Képes lesz-e sok magyarországi háztartás és vállalkozás talpon maradni, képes lesz-e úgy átalakítani a fogyasztási és kiadási szerkezetét, hogy hosszabb távon is fenntartsa jövedelemtermelő (háztartások) és profittermelő (vállalkozások) képességét az előttünk álló hónapokban és a majd utána következő nehéz években. Képes lesz-e az állam finanszírozni az általa nyújtott szolgáltatásokat, vagy pedig azok szintje jelentősen lecsökken. Kivetítve ezt a politikai hasznok-előnyok szintjére, milyen áldozatot kell hozni ehhez és mely társadalmi, gazdasági, politikai csoportokat hogyan érint ez. Mert hogy kell, az ma már nem kérdés.

Lábjegyzet: ha rám sütik azt, hogy ez egy technokrata megközelítés, nem tagadom, hogy valóban próbálom amennyire lehet poltikai értékrend-választás nélkül szemlélni a helyzetet és elsősorban a gazdasági racionalitást tartva szem előtt. Ha ez technokrata, ám legyen. Ugyanakkor látom előnyét ennek a szemléletnek, mert véleményem szerint a jobb és baloldali, keresztény/konzervatív/ökopárti/liberális/szociáldemokrata stb.  választóvonalak nem működnek tökéletesen válsághelyzetekben, és ilyenkor politikai irányultságtól függetlenül előbb-utóbb rátalálnak a kormányok a “technokrata” megoldásra.

Ráb László
2011. november 16.

Alternative economic policy ideas for Hungary – Part I

There is no need to say the often-quoted opinion that the economic policy of the current Hungarian government fails to achieve long-lasting success in the prosperity of the country. The lack of fiscal stimulus, reluctant financing from commercial banks (well-understood reasons, see my previous posts on commercial lending), the taxation changes that had a negative impact on lower-income families (personal income tax), the extraordinary taxes on certain industries, the lack of taxation stimulus to small and medium size enterprises, the list could go on, did not create a “culture” of consumption and investment, neither in consumers, nor in companies. Clearly, the external conditions like Swiss franc appreciation, eurozone slower-than-expected growth, debt crisis in few EU countries, take a big share of the blame for the conditions, but neither the government is working in the right direction to address Hungary’s particular situation of slow growth, high-debt and medium-inflation.

This article is a first in the series where I am trying to raise certain ways, ideas that can contribute more positively to the growth and the well-being of the country, and sadly, they are missing partly or entirely from the tool set of the current economic policy regime. Some ideas are specific, some are more generic. Some are not according to the value set of the current government, some will bring short-term pains, but will result in overall gain longer term. Some are unpopular and maybe politically difficult to implement. But be it, the idea in my mind is to come up with actions for the longer term betterment of Hungary. (There is – and there must be – economic rational behind each action)

A.) Re-structure public spending
– declare a sort of “crisis management” situation in the public spending: stop all non-productive purchasing, limit the number of “consultancy contracts”,
– implement central purchasing organisation and process for ALL government and related office spending in ALL spend categories! One central purchasing office should buy all products and services for every public office, be that national, regional or local.
– Purchasing controls to be implemented: all public purchasing is retroactive transparent, visible and traceable for anyone. No “business secrets” when dealing with public money! (in my mind all public transactions shall be claimed as ‘transparent’ by TI – Transparency International, not by government itself)
– reduce number of local municipalities in 2014 from approx. 3100 to approx. 1000. This sounds very harsh, but this country is having a luxury of having local municipalities with a population of 12-20 and with 1.7 million as well. Tasks shall be carried out by bigger local units.
– reduce number of Budapest municipalities from current 23+1 to approx. 5+1 local governments. Significant centralisation of tasks shall be implemented from current 23 “small kingdoms” to a stronger Budapest office and 5 smaller local municipalities to manage local issues.
– Ban all stock exchange transactions to public offices (government, local, regional), no trading of securities, no such deals as MOL stake purchase, or district 14 share buying actions etc. Limit scope of speculation and risks of trading with public money.
– stop building of housing compound for worst-off mortgage debtors. Instead, provide state support for restructuring their loans or worst case re-rent their homes. (Otherwise the building project in Ócsa would be a money-bleeder of public money.)
– stop spending of public money in countries where Hungary has no particular interest e.g. building consul practice in Pacific islands is non-sense….
– implement more electornic workflow based processes at public offices, less paper-based administration.
– apply stricter work operations practices at government/public offices, e.g. stricter measurement of throughput, utilisation of workforces, service levels etc many more. They provide an administrative service, so they should be managed accordingly.
– re-structuring state funding of churches to activity-based financing, e.g. funding schools, not general expenseses of churches.

B.) Increase public revenues
–  extraordinary “solidarity tax” on higher income citizens (not corporations)
– wealth tax (vagyon adó in Hungarian) on high-value assets and properties (e.g. luxury cars, ships above value of 10 million HUF, any property owned above 30 mill HUF value
– tax on rent/lease of property and assets of non-business use
– steep increase of ‘excise duties’ (jövedéki adó in Hungarian) on smoking-related products, alcoholic drinks.
– legalise gambling both online and offline, and impose taxes on both revenue and profit. Implement full accounting documentation requirements (proper receipt of cash in/out payments, record of transactions, identify enterprise and users), enforce strong control of income of players. (Prohibiting gambling can not be properly enforced, instead, it should be offered legally by business organisations and taxed properly)
– legalise soft drugs and bring them into taxable circle of products, make them available in small quantities in pharmacies. (prohibition seems to be failing:health impacts have not diminshed, distribution is done by illegal market players, law enforcement is weak, money paid to drugs is not taxed. A new approach needed.)
– Implement financial transactions tax of 5% on every stock exchange sell/buy transactions, OTC transactions, foreign exchange transactions.
– Limit the level of leverage in trading with financial instruments.
– Strengthen VAT enforcement in sectors like agriculture, construction, house-hold services with strong measures, building on the nature of the Hungarian people.

C.) Economic stimulus
– Simplified corporate tax (EVA in Hungarian) shall be extended with higher revenue limit and to more corporations. At the same time such tax audits shall be more frequent and extensive.
– corporate tax rebate to companies that use input materials of local source (e.g. 30-50 km of its registered site of business) Rational: this is a strange idea at first, I know. The logic behind is that local consumption of goods, as well as local use of input materials shall be stimulated in order to divert current import consumption to local companies. I am planning to elaborate on this idea further in the future.
-extraordinary banking tax shall be deductible by commercial banks to a certain extent of loan funding provided. (to kickstart investment via funding)
– Tax incentive to innovation and research, also to implementation of innovation ideas, increase deductability of innovation tax.
– Decrease employment costs of enterprises immediately
– Incentive to profit-reinvestment, and at the same time increase of dividend tax.
– Continue reducing administration burdens of companies. (some actions already taken)
– Tax incentive to employing people listed as unemployed for more than 6 months
– Tax incentive to individuals in savings products, insurances
– Motivate paying into private health insurance

D.) Other, not strictly economy related:
– complete and unquestionable government spending, full transparency in every single use of public money.
– zero tolerance in corruption – no public office jobs for those convicted of abusing public money/corruption
– continuous control of all public offices and ensuring integrity of processes. Accountability of public officers.
– complete health care reform to re-structure the supply side – this is a long story, to be elaborated later.
– stop public work programs, instead, provide incentive to employ unemployed people. (see earlier)
– immediately stop all funding to MALÉV Hungarian Airlines, and let it go bankrupt and be acquired by a bigger airline to implement consolidation. Likewise with similar mammoth state-funded ailing companies.
– education reform: re-establish professional skilled worker schools (szakiskola, szakmunkásképző műhely), incentive to employ such on-the-job learner workers at state-owned enterprises. Incentive to private companies to establish such workshop schools and provide on-the-job training.
– withdraw professional sport financing act – stop all public funding of professional sports, incentive only to amateur sports and youth sports training. (utánpótlás in Hungarian) Professional sports should be managed by professional private ventures.
– significant incentive should be provided to local farming, bio-farming and ecologically sustainable business operations.(sustainable growth should the primary objective)

List to be continued….

You must see browsing through these actions that a new, unorthodox approach is needed in many aspects of fiscal spending and economic stimulation efforts. Plenty of tools have proven to be not working, so other tools need to be used. Many of the actions are really painful for certain layers of society. But we must see clearly that currently the inefficient state is overwhelmingly suppressing economic growth and innovation, subtle forms of corruption prevail in the economy. I understand some of the actions are very unpopular and will not be easy to implement, but the rules of the game must be changed in certain sectors and layers, and those rules shall be fixed for a foreseeable period.

László Ráb
29 Aug 2011

Gondolatok a banki hitelezéshez (II.rész) és a növekedési kilátásokról

Még egy tavaly decemberi blogbejegyzésemben foglalkoztam azokkal a korlátokkal, akadályokkal, amelyeket a kereskedelmi bankok hitelezési felfutása előtt látok. (lásd “Félelmeim a banki hitelezéssel kapcsolatban” 2010. dec. 1. https://laszlorab.wordpress.com/2010/12/01/banki-hitelezes/).
Azóta eltelt 8 hónap és éppen ideje lenne újra ránézni erre a témára. Apropót találtan abban is, hogy a Moody’s Investor Service megjelentetett egy friss véleményt a magyar banki kilátásokról, ami továbbra is negatív a jövőre nézve: Moody’s: Outlook for Hungary’s banking system remains negative, itt érhető elt: http://www.moodys.com/research/Moodys-Outlook-for-Hungarys-banking-system-remains-negative?lang=en&cy=global&docid=PR_223349 )

A jelentés alapvetően a tavalyi blogbejegyzéshez hasonló problémákat fogalmaz meg:
a.) a bankok rossz hitelállománya még mindig nő. Ennek egyik oka a svájci frank nagymértékű erősödése, ami egyre nagyobb terheket ró a háztartásokra. Másrészt a rossz vállalati hitelek aránya is tovább nő a bankok mérlegében, az MNB szerint a tavalyi 12,4 százalékról idén 15 százalékra.

b.) a bankok profitabilitásának romlása a másik ok, amit a Moody’s kiemelt, aminek szerintük 3 fő oka van:
– kockázati költségek növekedése
– csökkenő banki tevékenység (volumenhatás)
– banki különadó.

c.) a harmadik nagy probléma a vártnál gyengébb gazdasági növekedés. Azon belül is a növekedés fő hajtóerői olyan nagy export-orientált vállalatok, amelyeket elsősorban saját külföldi bankjaik finanszíroznak, így itt kevés mozgástere van a magyar bankoknak.

A Moody’s-riport egyik fontos megállapítása, hogy amit a mostani kormány problémának lát, nevezetesen hogy a bankszektor 80% (tőke szerint) külföldi tulajdonban van, az éppen inkább egy stabilizáló tényező, mert a külföldi anyavállalatok továbbra is pumpáltak tőkét a magyar leányaikba a nehéz időkben is.

A jelentésben megfogalmazott szempontokon túl még néhány fontos dologra szeretném felhívni a figyelmet.
Látni kell, hogy a magyar gazdaság motorja nem indult még be. A “szárnyaló ipari növekedés”ról szóló hírek, amelyek az év első hónapjaiban megjelentek a hírekben, sajnos csak kevés szektort érintenek és ott is csak nagyrészt az exportra termelő vállalatokat (nem megemlítve azt is, hogy az alacsonyabb bázis miatt is jelentősebbnek tűnt a javulás), azon belül is Németország húzza az iparunk szekerét. Egy átlagos magyar vállalkozás eléggé mérsékelt növekedésre számíthat, sőt bizonyos szektorok még szűkülnek is. A helyzet jelentős javulása nem várható, aminek több oka van:

1.)  exportpiacok: a világgazdaságban – így a magyar exportpiacokon is – lassul a növekedés üteme, egyre nagyobb kockázatok jelentkeznek számos ország adósság-finanszírozása kapcsán (legyen szó akár kulcsfontosságú eurozóna-országokról – Olaszo., Spanyolo., Franciao. -, akár a túlpörgött kínai gazdaságról, akár az USA adósság-. és növekedési gondjairól). Sajnos ez előrevetít egy olyan szcenáriót, hogy még 1-2 évig biztosan eltart a teljes talpraállás a világbna. Egy mentsvára lehet Magyarországnak, hogy ha legalább a német piacok (Németo, Svájc, Ausztria) fenntartják egyébként már csökkenő lendületüket. Amiért ezt a pontot tettem az első helyre, az éppen azért van, mert ezeket a kockázatokat látom a legnagyobbnak a világgazdasági kilátások tekitnetében.

2.) belső kereslet: továbbra sem várható Magyarországon, hogy a belső fogyasztás jelentős mértékben megugrik. Egyrészt jövedelembővülés csak az adóvátozások kedvezményezetteinél jelentkezik, ami a társadalomnak csak egy kisebb része, másrészt az államosított nyugdíjhozamok hozhatnak bővülést. Már decemberben is felhívtam a figyelmet arra, hogy várakozásaim szerint ennek csak kis része fog lecsapódni fogyasztásban, nagyobb része hitelek visszafizetésére és megtakarításokra lesz fordítva (ami nagyon helyes is). Ez a helyzet szerintem nem fog jelentősen változni 1-2 éven belül a jelen körülmények között. Sőt, a munkavállalók pozícióinak romlásával (lásd új Munkatörvénykönyv javaslatát) a dolgozóknál maradó jövedelem még csökkenni is fog. Másrészt a munkaerőpiacra visszaterelendő pár százezer ember nem segít a már dolgozóknak a béralkuban. A magánszektorban várható bérnövekedés, én erre számítok továbbra is 1-2 év távlatában is, de gyaníthatóan ez sem fog jelentős többletfogyasztásban megjelenni.

3.) Üzleti környezet kiszámíthatatlansága: jelenleg Magyarországon ez az egyik legnagyobb probléma, hogy az állam túlságosan “rátenyerel” a magánszférára. Szinte alig van olyan ágazat, ahol azt mondhatnánk, hogy 3-5 évre előretekintve egyértelmű és tiszta gazdasági környezet van. Ez elmúlt 1 évben a végrehajtó hatalom számos esetben élt, és az új törvények szerint élni is fog beavatkozási eszközeivel: legyen szó különadókról (amelyek mértéke, kivetési módja és időtartama, az érintett szektorok stb. kiszámíthatatlan), közbeszerzések kontrolljának felpuhulásáról, kötelező állami bérszabályozásról (bérkommandó), államosításokról, csődeljárásról, média- és sajtószabályozásról, sportfinanszírozásról. Nem is beszélve a jogrendszer bizonytalanságáról (a bírói kinevezésekről és a bírói függetlenség gyengüléséről majd egy külön bejegyzésbe értekezem), a gazdasági szereplőket körülvevő szabályozó környezet változásairól.

4.) Alacsony beruházási hajlandóság: habár ez nagyon “közgazdasági”kifejezésnek tűnik, de arról van szó, hogy még ha keletkeznek is megtakarítások (a háztartásoknál) vagy profit (a vállalkozásoknál), akkor is csak kis részük “fordítódik át” beruházásba. Ennek egyik oka a már fentebb említett adósság-rendezési törekvés, a másik pedig maga a beruházási hajlandóság, ami nagyon kicsi a magyarországi vállatoknál. A külföldi tulajdonú cégeknél ezt egyfajta racionalitás hajtja, mert hogy Magyarországnál találnak biztonságosabb, kiszámíthatóbb, nyugodtabb és kisebb kockázatú országokat. Sok ilyen vállalat nem nálunk, hanem máshol fekteti be a profitját, mert kiszámíthatóbb körülmények között számíthat hozamra. Hazai tulajdonú cégeknél azt tapasztalom, hogy elég negatívak az előretekintő gazdasági várakozásaik, emiatt annyira nem erőltetik a beruházásokat, a munkahelyteremtést. Másrészről viszont látok olyan jeleket is – remélve, hogy ez nem a többség -, hogy inkább lecserélik pl. a cégvezetői autót, irodát stb. nagyobbra, szebbre, tágasabbra, de nem fektetik be a plusz profitot. Ez egyfajta felélési sratégia, hosszú távon nem mutat előre, nem add értéket a vállalkozásoknak.

5.) Megtakarítások külföldi eszközökbe: nagyon sok jelét látom annak, hogy ha még esetlegesen képződnek is megtakarítások, azt külföldi eszközökbe fektetik az emberek. Lassan már nem lehet úgy elolvasni egy újságot, hogy ne az arany “nagyszerűségéről” értekezne egy cikk. Sokan fektetik pénzüket biztosításba (ezt az öngondoskodást a magánnyugdíjak államosítása “erősen ösztönzi” is), ami mögött sokszor nem hazai befektetési alapok vannak, valamint sokan fektetnek befektetési alapokba, elsősorban nyersanyag- és ázsiai feltörekvő piaci alapokba. Nyilván ezek a befektetések sem a magyar gazdasági növekedést szolgálják. Nagy probléma, hogy az ingatlant sem tekinti most a többség “biztos befektetésnek”, egyrészt mert kb. 5. éve esik vissza az építőipar, másrészt sem a kilábalásnak, sem az ingatlanok jelentős értéknövekedésének nem látni jelét. Sőt éppen ellenkezőleg, az a több tízezer hitelből finanszírozott, de hátrahagyott lakás piacra kerülése ez ellen dolgozik. Időnként szoktak kérdezni régi kollégák, barátok, hogy mibe érdemes fektetni a pénzüket, és sajnos ha csupán magyarországi eszközökben gondolkodunk, nehéz most nekik egy “biztos tippet”, hosszú távon is kiszámítható megoldást adni. (A kormányzati hátszéllel feltuningolt cégeket nem tartom hosszú távon fenntartható befektetési megoldásnak)

6.) Alacsony hitelezési hajlandóság: itt kanyarodnék vissza a cikk nyitó gondolatához és a Moody’s-véleményhez: a fent leírt okok miatt a hazai bankok nem versengenek egymással az ügyfelekért, hogy minél több hitelt nyújtsanak számukra, akár a lakosságnak, akár a vállalatoknak. Sajnos az innovációkban sem jeleskednek (jellemző személyes példa, hogy az én bankom chip-es bankkártyát csak most 2011 júniusában bocsátott a rendelkezésemre!), a termékfejlesztésben üdítő kivételnek a Raiffeisen direktbankja, a Zuno tűnik (bár Magyarországon még nem indult be).

Természetsen a fenti tényezők együtt jelentkeznek, egymásra is hatást gyakorolnak; nem elszigetelt elemek listája.

Biztos lesz olyan kommentelő, aki gazdaságösztönző-eszköznek az EU-alapok fejlesztési pénzeit fogja felhozni. Ami miatt én sajnos mégsem várok ettől jelentős élénkülést, az egyrészt az ennek ellenére is alacsony beruházási hajlandóság, másrészt a keresleti gyengélkedés, amint azt a fentiekben kifejtettem. (Hiába állnak az új üzemek, ha nem tudják értékesíteni a terméket/szolgáltatást) Bár őszintén szólva azt kívánom, hogy ne legyen igazam ebben a kérdésben….

Nos, ezt a pár gondolatot szerettem volna megosztani az olvasóval. Azonban megfogadtam magamnak, hogy többet nem fogok keseregni a gazdaság állapotán és a kormányzati politika által gerjesztett bizonytalan gazdasági környezeten, hanem inkább a MEGOLDÁSOK felé szeretnék előrelépni. Ezért a jövőbeli blogbejegyzéseimben inkább ilyen ötleteket, gondolatokat szeretnék bemutatni. És természetesen mint mindig, most is várom az ilyen jellegű ötleteket, javaslatokat, szívesen megosztom akár a blogon, akár máshol bárkinek a gondolatát, elképzelését. Természetesen az objektív és építő kritikát mindig alkalmaznunk kell, mert hiszek abban, hogy a konstruktív viták viszik előre a dolgokat.

Ráb László
2011. július 31.

Clearly good news? “Hungarian government bought 21.2% stake in Hungarian oil company MOL from IMF loan”

There is a widespread “national” cheer-up all over the Hungarian media (with few exceptions) due to the fact that the Hungarian state announed to buy 21.2% stake in Hungarian publicly traded oil company, MOL. The news are presented as it is another victory on behalf of the country and can stabilise the energy dependency of the country. The deal worth 1.88 billion EUR (510 billion HUF)  is funded from the so far unused foreign currency-denominated IMF loan facility that was provided to Hungary in 2008, at the very height of the financial crisis. (remember: no, Hungary did not become the next Iceland, thanks to the EU/IMF-fabricated emergency loan facility)

However there are plenty of concerns regarding the deal itself and the timing of the transaction, as well as the necessity and economics of this partial re-nationalisation. Quick assessment from me: (comments are more than welcome!)

On the positive side:

– “good feeling” that the HUN state now has a controlling decisive power in the country. (advantages are more of political and nationalistic nature, not so tangible)

– energy-dependency of Hungary reduced: doubtful, slightly positive. Our huge dependency on external energy sources is not because MOL was in foreign hands, but because of lack of our own resources. Yes, MOL is making promising research in various countries, this could help though. This is why I marked it as slightly positive.

– good investment in a good company: positive. The MOL company is indeed performing well both domestically and internationally. The company has delivered 103 billion HUF consolidated profit in 2010. The future prospects of its shares prices is upward leaning, yes, buying the shares of the company can be considered as a good investment. Also the dividends payable by MOL in the future are considerably high – as it seems now. BUT please consider the fact that MOL has not paid dividend neither for 2010, nor for the previous two years….

– share price implications: slightly positive, at least analyst say the announcement will have no or little effect on the price of the MOL shares, they look more bullish at future increase. Let’s assume they are right.:):)

– positive impact on Hungarian economy: doubtful. I personally do not see what additional positive implications the change of 21% stake in the company will have. It may have so, who knows what the government plans to do with the company….

-stability of MOL: doubtful, slightly positive. Some claim that increased state ownership will stabilise MOL’s position and strenghten management, and reinforce strategy. Clearly it is stabilising the right-leaning MOL management’s position and offers good opportunities for Fidesz-nominated candidates for leadership positions, supervisory board, audit committee etc. (No doubt this was always the case whatever colour the existing government represented) I tend to agree to some extent that the Mol and Surgut relationship was never a good marriage, so it will eliminate some risks arising from the owners. On the other hand, it never had practical implications on the day-to-day managment.

On the negative side:

– timing of the transaction: the Hungarian government is in the middle of incurring severe austerity measures on various strata of society – although these are not allowed to be called as “austerity measures” within the rows of the governing coaliton for political communication purposes:):) – , it engages in various cost saving initiatives, as well as reforming the pension system and healthcare system, is about to re-shape educational system, and at the same time it committed to keep the 3% budget deficit – rightly so, and important to mention: seems to fail to encourage internal economic demand to pick up. So is the right time to invest 1.88 bn EUR of loan into share purchases? I do not think so.

– economics of the transaction: Hungary is buying now the 21.2% share at a price of 22,400 HUF. Mr Viktor Zsiday has wrote a good analysis in his blog (see here – in Hungarian only: http://www.zsiday.hu/blog/top) The bottom line is that the MOL shares are re-purchased now at the midst of a commodity price boom. Previous owners, OMV and Surgutneft are making a profit on the buy and sell price difference of their Mol packet, respectively (Surgut is reported to sell at 34% premium compared to their buy price). Is it economic to buy now? Please decide yourself.

(let’s not forget history here for a minute: in 2000 the Fidesz government had frozen gas prices for social prices – “stopping gas prices at the border”:):) – and as a consequence, it had  pushed down MOL share to the low end, that was the time for OMV to buy shares of the Hungarian oil company at a bargain price, good deal for them)

– profitability of the transactions: will the 510 billion HUF investment ever pay back only owning to the change of ownership of 21 stake%? I have not heard arguments to back this up. If you know of any, please post a comment, I am very open to hear good arguments.

– source of funding: this transaction is funded from the EU/IMF-loan, to be more precise: the unused loan facility of the IMF credit line that was placed into the National Bank reserves. It raises two major concerns: a.) can the National Bank buy shares of a publicly traded company? An expert says it is not possible, see his opinion here (in Hungarian unfortunately): http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=127730, b.) economic minister claims this loan facility usage is not contributing to the national debt. I struggle to understand how it is possible to use a loan and not count it as debt… Probably the only explanation is the case that it has already been counted as part of the existing public debt. Is it the right way of funding? The government and the Bankers’ Association is just about to strike a deal to help troubled mortgages debtors who are suffering from increased loan repayment due to changes of foreign exchange rates…. is it the right way to fund such a deal from a foreign currency loan? is this sending the right message to the people?

– state ownership: I also noted this on the negative side, simply because I feel that state-owned companies have very poor track record in Hungary in the past 20 years, with very few exceptions. There are more apparent cases that government-appointed managers are not the best caretakers in profit-driven organisations. True though, MOL is refreshing exception. But overall I do not see this as an upside, let’s agree on a “neutral” count. (and MOL is still only partly state owned)

Conclusion: I do not fully understand the positive hype of this announcement today, and if I think through the above-mentioned implications (timing, funding, risks), I feel there is more political message in this announcement than real economic benefit to the Hungarian people.

I really hope I will prove wrong. That would be better for Hungary.

(side note: imagine the same situation that Mr David Cameron and his economic minister stand up and announce today that the UK government has purchased a 21% stake in the BP company from an IMF-provided EUR loan. Now please think through the implications.)

László Ráb

25 May 2011

Gondolatok a magyar gazdaságpolitikáról (2011. április)

Régóta készülök már erre az írásra, sok előmunkát végeztem, elemzéseket olvastam. Összességében azt kell hogy mondjam, hogy még először télen azt a címet akartam adni, hogy “alternatív gazdaságpolitika”, de aztán ahogy kibontásra kerültek az egyes kormányzati programok, elsősorban a Széll Kálmán Tervnek nevezett Orbán-Matolcsy-csomag, majd pedig az ápr. 15-i EU-s Konvergenciaprogram, úgy egyre inkább látszik, hogy a tavaly, 2010-ben kialakult helyzetben – ahová magát manőverezte a kormány számos szerencsétlen lépéssel – nagyon nincs más mozgástere az országnak. Legalábbis célok és irányok tekintetében. Azonban eszközök tekintetében vannak más lehetőségek, alternatívák is. Valamint a növekedés-adósságcsökkentés balanszírozása során van néhány olyan előfeltevés, ami szerintem kétséges, vagy túlzottan optimista, vagy úgyis mondhatnám, hogy nem reális. Ez a bejegyzés ezekről a feltételezésekről, az előfeltételek realitásáról fog szólni.

Alapgondolatom, hogy maximálisan egyetértek azzal a céllal, hogy növelni kell a gazdaságilag aktív emberek számát és arányát, minél több embert kell visszaterelni a termelő, produktív munka világába. (vallom, hiszem, hogy ha az ember aktív és tevékeny, akkor válik a saját és a társadalom hasznára. Természetesen ebbe bármilyen értékteremtő tevékenység belefér nálam.) Ezért egyetértek a korai nyugdíj-kedvezmények megszüntetésével, a rokkantnyugdíjasok aktivizálható részének a munkához való visszaterelésével, a munkanélküli-segélyezés átalakításával, a munkaterhek enyhítésével.

Ami a veszélyes ezekben, az a lépések kockázata: a.) a társadalmi feszültség és rövidtávon a szegénység fokozódása. Sok ember fog utcára kerülni a leépítések miatt, sok ember fogja azt tapasztalni, hogy már nem kapja a segélyt, vagy nem lesz az a nyugdíja, amire számított. Ez várhatóan fog feszültségeket okozni sajnos, számítani kell rá, különösen ott, ahol a társadalmi ellentétek már most is markánsak.b.) a gazdaság/társadalom munkaerő-felszívó képessége problémás. A közszférára most nem lehet számítani jelentős mennyiségben, sőt ott éppen a jelentős leépítések csak fokozzák majd a munkakeresők számát.(most nem számolok azzal az országos arányban kislétszámú embercsoporttal, akik politikai kapcsolatok, politikusi ráhatás, rokonság, üzlettárs stb. révén kerül be állami, önkormányzati közpénzen működő intézményekbe, mert ezek gyakran ki is szorítanak mást, tehát nettó szinten nem feltétlenül növelik a foglalkoztatást) Tehát ha kizárjuk a közszférát mint munkaerő-felszívót, marad a civilszféra és a gazdasági magánszektor (üzleti vállalati, vállalkozási szektor). A civilszféra ma még – vagy még mindig – elég gyenge foglalkoztató, sajnos teljesítménye – munkafelvétel szempontjából – erősen az állami és magántámogatások függvénye. Maga a társadalomban is gyenge az összetartó erő, és nem látom az ennek megfordítására irányuló programokat, sőt inkább a stagnálást tapasztalom (erről lásd még Felcsuti Péter és Balázs írását az előző bejegyzésben itt a blogon)

Tehát marad a magángazdaság növekedése, bővülése, és az a feltételezés, hogy fog olyan mértékben bővülni, hogy jelentősen képes a foglalkoztatás bővítésére. A Konvergenciaprogram két szcenárióval számol, egy konzervatív növekedés (évi 3,0% 2012-ben és felmegy 3,5%-ra 2015-re) és egy dinamikus növekedés ( 3,6% 2012-ben és fel 5,5%-ra 2015-ben). Véleményem szerint a dinamikus esethez nagyon szerencsés körülmények kellenek: egy rendkívül robusztus növekedés az eurózónában és a környező országokban, nagyon-nagyon dinamikus belső kereslet és fogyasztás-növekedés, és rendkívül nagy beruházási hajlam. Ezeket sajnos nem látom reálisnak a mostani felállás szerint. Ezért inkább a konzervatív esettel számolok.

Itt a belső fogyasztás évi 2.2%-2.7%-kal számol, ami nem is lenne önmagában irreális. A kockázat az, hogy a társadalom egy része pont hogy nem azon lesz, hogy többet költsön, hanem egy része munkát fog keresni (lásd fentebb), másik része a meglévő hiteleit fogja törleszteni. Az infláció nem fog érdemben lemenni, lévén az élelmiszerárak sajnos magasan maradnak (a Föld népessége és a fogyasztása nő, a termőterületek nem tartanak vele lépést), esetleg az olajárak lejjebb mennek. A lényeg, hogy az embereknek az eladósodottságuk rendezése (hiteleik törlesztése és kifizetése) és a folyó fogyasztásuk fenntartása, szinten tartása lesz a cél. Szerencsére azért nő a megtakarítási hajlandóság, ez érezhető, tapasztalható, és nagyon örvendetes is. Ezek a megtakarítások vagy hitelek rendezésére mennek, és/vagy ingatlanba vagy külföldre. Sajnos az elmúlt év egyik fő tanulsága, hogy csökkent a bizalom azzal kapcsolatban, hogy a magánvagyon az állam számára is sérthetetlen és sokan (magánszemélyek és vállakozások is) külföldi eszközökbe, betétekbe fektetnek be. (Töredelmesen bevallom, hogy én is külföldi alapokban tartom a megtakarításomat).

A beruházások maradnak mint fő növekedési forrás. Itt amire szerintem számítani lehet, azok a “szokásos” EU-s fejlesztési pénzek, amit az Új Széchenyi Terv oszt szét. Fontos cél lenne itt, hogy valóban érték- és munkahelyteremtő beruházások finanszírozására fordítsák, ne pedig közterekre és szökőkutakra. (ez a kép egy elemzésben volt, megtetszett nekem is:)) A vállalati beruházások másik forrása lehetne a külföldi beruházás. Sajnos ez az a terület, ahol a kormány a legnagyobb károkat okozta az elmúlt 12 hónapban. Mind az ország gazdasági megítélése, mind kiszámíthatósága, mind objektív országkockázata mélyponton van. Habár én is azt várom, hogy az elmúlt 2 hónap tudatosabb és jobban akció-orientált, kevéssé kommunikáció-orientált iránya jófelé mutat, sajnos ez az, ami csak nagyon lassan javul. (erről írtam már korábbi bejegyzéseimben) A kevéssé európaias alkotmányozási folyamat, a médiaszabályozás, a túlzott hatalomkoncentráció, a kontrollok csökkentése, a politikai és gazdasági arrogancia, a kettős beszéd, a retorika és a tettek diszharmóniája, a túlzott konzervatív-nemzeti különutas politika mind a bizalom ellen hatnak. Sajnos európai vállalatok igazgatósági ülésein elég nehéz most Magyarország mint befektetési célpont mellett érvelni… Ezt tapasztalom személyesen, hallom sokaktól… A kormány is valószínűleg érzi ezt, mert a 3 jelentősebbnek mondható autóipari beruházás (Audi, Mercedes, Hankook) még név szerint is meg van említve. És ez nem jó jel…. Szóval a külföldi beruházások növekedés-ösztönző hatása sajnos nem várható, hogy jelentős szerepet játsszon a GDP-növekedésben.

Maradnak még a hazai vállalkozások beruházásai és a pénzügyi közvetítőkön (bankokon) keresztül finanszírozott beruházások. Sajnos arról már december elején írtam itt a blogon, hogy miért vannak félelmeim a banki hitelezéssel kapcsolatban. Ezek a félelmek azóta csak nőttek, sőt látva a bankszektor tavalyi teljesítményét és tapasztalva a kockázatvállalási hajlandóságát, továbbra is fenntartom, hogy inkább takaréklángon lesz a banki finanszírozás az előttünk álló két-három évben. (Hacsak valami nem történik, de erről majd a következő blogbejegyzésben írok majd).

Megmaradt még a hazai vállalkozások beruházási kedve, hajlandósága. Nos, ennek megítélése nem könnyű, látni rá jeleket, mind mellette, mind ellene, most én inkább kockázatokat látok ebben, és elsősorban a profitgeneráló képességük miatt (ami egy fontos előfeltétel, ha nincsen banki finanszírozás), másodsorban a beruházási hajlandóságuk miatt.

Összefoglalva gondolataimat: nagyon gyenge lábakon áll a mérsékelt gazdasági növekedés is, a restriktív kormánypolitika, a társadalom- és jövedelempolitika inkább anticiklikus most, semmint növekedést támogató. Ugyanakkor a makroirányok megfelelőek – ez az egyetlen követendő út -, viszont a gazdasági ösztönzők gyengék és félő, hogy nem elég hatásosak.

Ennyit az elemzésről és a véleményről, a következő írásomban a konkrét alternatív ösztönzőkkel szeretnék foglalkozni.

Ráb László

2011. április 19.

“Vakvágányon” – Felcsuti Péter és Felcsuti Balázs kitűnő írása a magyar társadalom és gazdaság állapotáról

Felcsuti Péter (Raiffeisen vezérigazgató) és fia, Felcsuti Balázs kitűnő elemzést, diagnózist készített a magyar gazdaság és a társadalom állapotáról. Nagyon érdekes hosszú távú kérdéseket boncolgatnak, távolabbi perspektívából világítanak meg képességeket, értékeket, attitűdöket Magyarország vonatkozásában.

Ajánlom mindenkinek!

Itt található: http://index.hu/gazdasag/penzbeszel/2011/04/06/vakvaganyon/

Már egy ideje készülődök egy nagyobb terjedelmű gazdaságpolitikai post írására. A két Felcsuti írása nagyon jól összefoglalja Magyarország diagnózisát, és egyúttal előrevetít lehetséges irányokat is. Szeretnék ezekre a gondolatokra építeni majd. Még megvárom a kormány Konvergencia Riportját (ápr.15.) és utána jelentkezem ezzel a feljegyzéssel. Addig még gyűjtöm a gondolatokat…

Ráb László, 2011. ápr. 6.

Losing trust – Hungarian prime minister crossing the Rubicon

Hungary celebrated the 163th anniversary of the revolution and war of independence in 1848 yesterday on March 15th. Under normal circumstances such a celebration would go down unnoticed internationally and would provide a day of pride and rejoice for the nation. However, the prime minister Mr Orbán had given a cause for frowning at with his celebration speech.

He claimed that Hungary had regained its posture last year by “saying good bye to IMF”. He brags about “saving pension system from stock exchange sharks” and he asserts “we stood up for the country…. when menial and untrue attacks were made on our country in the EU, and they were organised from Hungary” (Translation by me from the original speech in Hungarian, see below)

He went on stating that “we fought more than any other nation for our freedom and independence. We never tolerated being dictated from Vienna or Moscow. Even so, we won’t bear being dictated from Brussels or from anywhere else”

To top it up, he continued that “there were no one Hungarian involved in inventing national socialism and communism, so respect should be given to Hungarians, no briefing from anyone will be tolerated”

This is the point where Mr Orbán crossed the Rubicon. In European democracies bringing nazism and communism to a national responsibility level or even hinting at any current successors, i.e. current leading political parties of either Germany or Russia is fully out of comformance with the mainstream political thinking and behaviour. This is such a gross mistake that only Mr Berlusconi could make some years ago when comparing Mr Martin Schulz MEP to a “capo”. This is so much distorted thinking in Europe and in the European Union in 2011 that it clearly proves that our premiere does not understand, neither share many of the values and beliefs of the European community. Or at least communicating in such manner…

Why am I raising this here? My tolerance level is very high, I learnt this from my mother, at school and at the international student organisation I worked for years. I can tolerate many weird slips of tongues or well- grounded speeches even with tweaks of the truth. But there is a limit in my sense of democracy, and Mr Orbán just managed to cross this limit yesterday.

This is the worst moment for Hungary. We are struggling with the impacts of a rush-legislated unconventional and power-concentrating media regulation, we are facing repercussions of an EU-lead investigation into our “extraordinary taxes” sanctioning certain sectors and enterprises, we are exposed to export to Germany, the only major country that is recovering speedily from the economic recession. Moreover Hungary holds the rotating presidency of the European Union in the first half of 2011. Now imagine Mr Orbán standing up behind the “Strong Europe” placard with Ms Merkel behind…… Embarassing moment will that be for our country…..

It was just 2 weeks ago that German ambassador to Hungary Ms. Dorothee Janetzke-Wenzel stated that “trust is the basis of evertything, especially in the economy. Things work well only if the trust is there….”

Well, this trust now seems to be evaporating….

Really bad news for my country, Hungary….

Or to be constructive, it is a strong call for action…..

 

László Ráb, 16 March 2011

 

P.S.

For the record: the original Hungarian script of the quoted parts of the speech:

“Visszanyerjük ilyen összefogáskor (mint amilyen a tavalyi választás volt)  a tartásunkat. Kiálltunk az országért, amikor elbúcsúztunk a valutaalaptól, amikor árvízzel, vörösiszappal kellett küzdeni, amikor a tőzsdecápák kezéből a nyugdíjrendszert visszavettük, amikor az EU-ban alantas és hazug támadások érték hazánkat, amit itthonról szerveztek.

Minden nemzetnél többet harcoltunk, áldoztunk a szabadságért és függetlenségért. Nem tűrtük, hogy Bécsből, Moszkvából diktáljanak,. Most sem hagyjuk, hogy Brüsszelből vagy máshonnan diktáljanak.

56-ban a szocializmus nevében tiporták el a forradalmat. A nemzeti szocializmus és a kommunizmus feltalálói között egy magyar sem volt, hát meg kell adni a magyaroknak a kijáró tiszteletet, kioktatást nem tűrünk.“

Megérteni a magyar konzervativizmust avagy mit takar a mai kormányzati irányvonal (1. rész)

Az elmúlt hónapokban többször is foglalkoztam azzal a “feladattal”, hogy a megismert elemeiből megpróbáljam összerakni a magyar kormányzat tetteiből, cselekedeteiből és kommuniációjából kivehető üzenetet. Az a feltételezés van mögötte, hogy hiszem azt, hogy egy konzisztens, értékalapú, az elmúlt években jól előkészített stratégia irányvonal van mögötte, aminek alapját a sokszor hangoztatott nemzeti konzervativizmus alkotja – időnként kibővülve a keresztény jelzővel is. Mivel én magam kevéssé ismerem ezt  és számos elemével nem tudok értékrendben azonosulni, ezért is tartom fontosnak, hogy az elemekből összerakva összeálljon ez a “puzzle”, hogy milyen irányvonal mentén vezeti az országot a kormány.

 

Elsősorban a főbb hangsúlyok leírására, bemutatására törekedek, de nyilván nem hallgatom el azt sem, ha fenntartásaim vannak az adott pontot illetően. Ez a személyes szubjektív blog előnye..:):)

A.) Konzervatív oktatás-politika
Ez talán a legegyszerűbb, ezt a témát viszonylag gyorsan és zökkenőmentesen a keresztény kormányzati kísérőpártnak engedte át a Fidesz, és ennek látszik is az eredménye, miszerint egy olyan keresztény oktatáspolitika kerül megvalósításra Hoffman Rózsa által, amely próbálja felszámolni a korábban inkább szabadelvűbb oktatási irányvonalat. Láthatóan ez kicsit “túllőtt” a célon és már a párton belül is komoly kritikusa akadt a keresztény vonalnak Pokorni Zoltán személyében. A “hoffmani” irány fő jellemezője – többek között – az elkülönített felzárkóztatás (de nem az esélyegyenlőség mint érték alapján!), az elitiskolák szerepének erősítése, egyházi intézmények preferálása, finanszírozás terén a központi költségvetési hozzájárulás növelése – nem kihagyva a fenntartó önkormányzatok szerepét. Az egyházi intézmények külön jogosítványokat kapnának a vezetőik kiválasztására, a pedagógiai programjukhoz, és a szakmai ellenőrzéshez. Nagyjából ez a szemlélet hatja át a mostani kereszténydemokrata oktatáspolitikát, és nem tagadja pl. Semjén Zsolt sem, hogy szemlélet- és értékrendbeli különbségek vannak ez és a fideszes (Pokorni-féle) irány között.

B.) Közjogi beágyazódottság konzerválása
Úgy tapasztalom, hogy itt az események arra mutatnak, hogy a cél az, hogy minél több kormánypárthoz köthető hűséges ember kerüljön fő döntéshozói és végrehajtói pozícióba, valamint hogy ezek a loyális katonák minél hosszabb ideig beágyazva maradhassanak ezekben a szerepkörökben. Erre mutat többek között az Állami Számvevőszék vezetőjének kinevezése, a köztestületek feltöltése, a szolgálati idő kiterjesztése és a hatalom koncentrálása – lásd Szalai Annamária kinevezése 9 évre és büntetési jogkör saját kezébe (!!!) adása -, az erőltetett alkotmányozás, valamint hamarosan jön majd a Monetáris Tanács feltöltése lojális közgazdászokkal. Erről a konzerválásról nekem ambivalens vélemény van: egyrészt felfogható a pillanatnyi helyzetből adódó politikai haszonszerzés eszközének (mind pártszempontból, mind az egyének karrierszempontjából), másrészt viszont – Török Gábor szemléletét kölcsönvéve – egyfajta távlati gondolkodásnak is meg kellene itt jelennie, ami inkább a kiegyensúlyozottság felé mutatna.

C.) Kontrollok és ellenpontok kiiktatása
Ez talán a legnagyobb aggályom, mert én úgy gondolom, hogy a kontrollok és az ellensúlyok (check and balances angolszász kifejezéssel élve) nagyon fontos gondolat- és irányvonal-formálók. Hiszek abban, hogy az érvek és ellenérvek mentén létrejövő viták viszik előre a dolgokat. Nem hiszem, hogy az ellenvélemények kiiktatása jó a közösségnek/nemzetnek hosszú távon.
Ezért tartom én nagyon károsnak a Költségvetési Tanács megszüntetését, – a megszüntetés módjáról ne is beszéljünk – , az Alkotmánybíróság jogkörének napi politikai szempontokból való megnyirbálását, a média önkényes korlátozásának lehetővé tételét a médiatörvényben.
De idesorolom a közmédia jobboldali letarolását, és a közszolgálati hírműsorokban az ellenpólus vélemények kiiktatását illetve minimalizálását is. Számomra itt a TASZ (Társaság a szabadságjogokért) üzenete lenne az irányadó: “az a politikai erő, amely a hatalmi egyensúlyokat felborítja, önmagának állít csapdát”.

D.) A rendszerváltás befejezésének üzenete
Ez számomra az az üzenet a jelenlegi kormánypolitikában és kommunikációban, amivel én személy szerint nem tudok mit kezdeni. Egyrészt azért mert általános iskolás voltam a rendszerváltás időpontjában és jelentős hiányérzetem nincs a rendszerváltás kapcsán, másrészt pedig az elmúlt 20 évben én is szemtanúja voltam a korábbi MSZMP-politikusok  hatékony köpönyegfordításának, vagy hogy kevésbé szarkasztikus legyek: ezen politikusok átélt politikai értékrendbeli evolúciójának (és ez MINDEN párton belül lekövethető). Ebbe nekem beletartozik az is, hogy egy rendszerváltáskori liberális demokrata párt hogyan pozícionálja át magát és újradefiniálva nemzeti konzervatív jobboldali párttá, ami vagy a párt és a párttagok jelentős értékrendbeli átalakulását feltételezi, vagy pedig a politikai erőtérbe – politikai haszonszerzés céljából való – benyomulását tükrözi. Na, nálam itt válik hiteltelenné a rendszerváltás lezárására vonatkozó üzenet.

E.) “Értékforradalom” és központosítás a médiában
Az elmúlt hetekben meglehetősen nagy publicitás kapott az új médiaszabályozás azon része, amely a sajtó- és szólásszabadság korlátozását feszegetik. Ez terítéken volt mind Magyarországon, mind Európában, mind az EU különböző intézményi szintjein.
Viszont van itt egy másik dolog, ami kisebb figyelmet kapott: egyfajta “értékforradalom” is zajlik a médiában, ami a konzervatív, családi értékeket, a gyerekek védelmét, a “több jóhírt”  helyezi előtérbe. A probléma ezzel is inkább az, hogy az eszközök – nevezetesen az új médiaszabályozás – nagyon ügyetlen eszközökkel operálnak és alapvetően nagy, erős, központi, állami szabályozással kívánja megoldani.

F.) A felső-középosztály és felsőosztály helyzetének erősítése
Ez klasszikus konzervatív jellemző, a meglévő jó helyzetben levő társadalmi csoportok státuszának konzerválása. Ez megjelenik az adószabályok preferenciáiban, az elesettebb csoportok kezelésében (pl. a hajléktalanoktól való “megszabadulás”, a rokkantsági státuszúak felülvizsgálata – ami majd február végén várható, a gyógyszerkassza megnyirbálása – szintén februári téma lesz)

G.) Családközpontúság: gyerekszám és család preferenciája, leginkább a személyi adókedvezményekben, a médiaszabályozásban és a kommunikációban lelhető fel.

H.) Eurószkepticizmus
Eleinte ez nem az euró fizetőeszközre utalt, hanem az Európai Unió szellemiségével szembeni szkepticizmusra. Újabban viszont – párhuzamosan az euró fizetőeszköz gyengélkedésével – már magával az eurózónára is utal. (Lásd Orbán megjegyzését: “bátrak az észtek” az euróbevezetéssel.) Kommunikációjában többször is Orbán lesajnálja Európát, és szinte csak negatív konnotációkban jelenik meg az EU. Újabban a “felemelkedő Keletet” preferálja.
Azonban jól érzékelhető egy – legalább rövidtávú, talán 6 hónapra szóló – köpönyegforgatás is, ami a félévre szóló – kényszerű –  EU-elnökség hatására történik. (Kényszerű olyan értelemben, hogy ez nem a kormány választása volt, hogy most épp rájuk esik az EU-elnökség.) Látványos megjelenése ennek a médiatörvénybeli nagy visszakozás az EU nyomására – szembe állítva a karácsony környéki “nem fogjuk módosítani a médiatörvényt” állásponttal.  Úgy gondolom, ebben a tekintetben még lesznek változások, részben ahogy az EU álláspontja kialakul számos egyéb témában (pl. különadók kérdése és egyéb gazd.pol témák), részben ahogy Magyarország érdekei megkívánják – vagy ahogy a kormányzat vélt érdekei diktálják.

I.) Konzervatív nőpolitika
Erről a HVG 2011. január 14-i számában volt egy érdekes vezércikk, az jól összefoglalja, hogy ez mit jelent, és milyen módon jelenik meg a kormányzat irányvonalában, kiterjedve a családi háztartásbeli gyermeknevelő szerep erőltetésére, a nők korai nyugdíjaztatásásra, a felsőoktatás diszpreferálására az anyasági idővel szemben, stb. Érdemes elolvasni.

J.) Az egyházak helyzetbehozása
Ez ismét a KNDP-irányvonalon keresztül jelenik meg, jó példa erre a Hoffman Rózsa-féle oktatáspolitika, vagy a katolikus egyházakaknak adott állami kártalanítási összegek jelentős megemelése, stb.
Ez is klasszikus keresztény konzervatív érték, ugyanakkor ez nem része a klasszikus angolszász konzervativizmusnak! (ez csak annyiban fontos, hogy én személy szerint a modernkori “konzervativizmus” filozófiai mintájának az angolszász konzervativizmust tartom.)

K.) Civilszféra kiszorítása
A kontrollok kiikatatása nemcsak az állami intézmények szintjén jelenik, meg, hanem a civilszervezetek szintjén is. Elég szerencsétlen módon ez sajnos Kósa Lajos nevéhez is fűződik, akit egyébként az egyik kevés pragmatikus, egyenes – nem köpönyegforgató –  és sikeres Fideszes politikusnak tartok, még ha több téren is némi tapasztalatszerzésre szorul (pl. gazdaságpolitika) Az új közigazgatási eljárások jelentősen szűkítenék a társadalmi és érdekképviseleti szervezetek jogosítványait a jogorvoslat-indítás korlátozásával.
Szintén kiáltó hiány a civilszervezetek mellőzése a törvényhozási folyamatban.

L.) “Az állam jobban tudja csinálni” erős központosítás
Az a kormányzati elgondolás szinte minden kommunikációban és cselekedetben lekövethető, hogy a nagy, erőskezű, szabályozott és erősen kézbentartott állam jobban csinálja, mint bármi és bárki más, legyen szó magánnyugdíjpénztári vagyon államosításáról, fociról, alkotmányozásról, a kontrollok és ellenpólusok kiiktatásáról, a rendőrségi fellépésról (Pintér S: “két héten belül rendet teszünk”), az államigazgatás átszervezéséről (“kormányablak”), MAL-államosításról, stb.
Ezen államfelfogás időnként az önszabályozó piac kárára, időnként demokratikus szabadságjogok korlátozásával történik.

Szóval nagyjában-egészében ezek a hangsúlyok tűnnek erősebbnek számomra a kormányzat konzervatív irányvonalával kapcsolatban.
A következő blogbejegyzésemben a “szuverén konzervatív” gazdaságpolitikával foglalkozom majd, hogy ott mi rajzolódik ki a kormányzati stratégia és kommunikáció mentén.

Ráb László, 2010. jan. 29.

What the hell is going on in Hungary?

I keep hearing this question recently from friends or former colleagues abroad and I am not surprised at all. I think the question is relevant even for many Hungarians as they do not clearly see what is really happening in the country.

Starting off with a bit of history of the past months: there was a parliamentary election held in Hungary earlier this year in April and the then opposition party “moderate right” Fidesz has gained 53% of the votes. This had translated into a two-third majority in the parliament (a built-in feature of the Hungarian election system that it prefers the winner when allocating the seats).The winning party has labelled their victory as the “voting booth revolution” (fülkeforradalom – for HungariansJ) and considered their triumph as an entitlement by the people of Hungary to them to “complete the change of system” claiming it had not fully happen two decades ago. For the record: the two-third majority clearly enables Fidesz for any, any change in the regulation including re-writing the Constitution of the country.

At this point of time I would separate the happenings into two trains of thoughts: first I would briefly cover the “conservative revolution” by that the governing party swept through the national institutions, secondly I would speak more about the “economic experiment” that is being executed in Hungary.

1.)    The “conservative revolution”

I call it a “conservative revolution” reflecting to the “republican revolution” of the GOP (American Republican Party) in 1994 lead by Newt Gingrich, when  Republicans gained majority over Democrats both in Senate and in the House of Representatives. Similar changes took place – albeit in a single-chamber parliament – in Hungary after the above mentioned elections. Having freshly grabbed the power, the ruling Fidesz party started to reshuffle the cards at several state institutions. They placed their own loyal party apparatchik into the chair of the head of the State Audit Office, they elected their own well-proven man for State Attorney, they have voted a former Olympic champion and sports diplomat as President of Hungary, who is a real muppet in the hands of the Fidesz leaders, without any opinion or experience in public or legal matters.  The prime minister Mr Orbán realised that criticism to actions of the new government are “not favourable”, so then started to demolish organisations that have any control role. Namely Fidesz has destroyed the Fiscal Council with some tricks of modifying some laws to make it easier to fire members of the Fiscal Council (by cutting their budget and amending unemployment laws so that they can be dismissed without prior announcement). The next attack was against the Court of Constitution (kind of a supreme court in Hungary designated to safeguard the spirit and letter of the Constitution against adverse legislation) by stripping off certain rights and responsibilities of the Court, allowing the Fidesz comrades to pass certain bills without any constitutional control.

The next area to sweep through was the media. The new governing party has started to re-shape the media landscape to reflect more the “conservative, national and Christian values and heritage” of the country, and of course to give a direct control to the hands of Fidesz-mandated media moguls over any media, including the press, radio, television and the internet. A new media council was called upon with extended power given to the president of this body.

Not even education remained untouched. This was put in the realm of the junior governing party KDNP, the Christian democratic party, and they started to restore some changes that were done by the past government, but now considered as “liberal deflections” from the conservative and Christian educational policy.

The beauty of all these changes and happenings in Hungary is that the popularity of Fidesz did not significantly shrink, reflecting that the majority of the people has more or less accepted the changes. Only small bunches of intellectuals expressed their objections and walked to protest, and a few criticism arrived from Western Europe and from EU, but these are generally neglected by Mr Orbán and his staff. Not to mention the weakest-ever opposition parties that were either voiceless in their protest (like social democratic MSZP), or lost ground as some points of their agenda had been implemented by Fidesz (e.g. far-right Jobbik), or were too small to raise their voice loud enough (e.g. eco-liberal-like LMP movement).

To sum it up, given the fact that no major elections will be held in Hungary till 2014, we have to face the situation that Hungary has been painted extreme conservative ; a control-freak governing party and their intellectual and economic backyard are ruling key segments of life, ranging from legislative jurisdiction and school pass rates to telly programmes and birth control. I am not saying it is bad or good, I am just stating that this is the case now in Hungary. If someone disagrees with it, only very little ground is left to voice those concerns.

 

 

2.)    The “economic experiment”

The new economic regime of Hungary started off in a very unorthodox way. Right after the new government was up and running, the new leaders has pushed the Hungarian forint to an all-year low against the euro and the CDS spread of the country into its peak this year by communicating in an erratic manner about the economic policy. But this was only the surface, in the deep they sacked IMF and EU delegates from negotiations about the country’s next measures to tackle economic recovery, they initiated waves of attacks against the central bank, and started to run their own agenda. The key points of this agenda are the following:

–          Fidesz promised no restrictions in government spending.

–          Fidesz committed itself to personal income tax cuts in the election campaign,

–          Also they promised 1 million new jobs in 10 years.

All of these should be achieved by keeping budget deficit under 3% (commitment to EU) and continue reducing state debt. Having all the constraints in the bag, Fidesz economic policy mastermind Mr Matolcsy devised the following:

–          “Outgrowing the deficit” is the first ingredient of the recipe: stimulus to the economy by propping up investment using EU funds and encourage consumer spending to boost economic growth above 3% in 2011.

–          Inflating the revenues of the state to keep the budget deficit and allowing them not to cut costs of the state.

These two objectives are planned to be achieved by imposing popular “extraordinary tax” on industries (banking and insurance, telecom, retail chains, energy) where mainly foreign companies play and difficult to get out of their investments. (paying extra attention to Fidesz-leaning enterprises not to be impacted by taxes) and confiscating all the wealth accumulated in private pension funds and forcing people to give their pension contribution to the state pension fund exclusively.

This experiment plans no major cost cutting in state bureaucracy to improve efficiency or no tax increase on the people, nothing that they could feel in their skin. It puts burdens mainly on companies and pension fund managers to provide the extra revenue for the government.

The risks of the plan are well-known and even voiced by the Fidesz economic advisers as well. The model assumes a high growth for the next few years coming from private sector investments and consumer spending. Yet the banking sector is fully in the red this year, due to their poor performance, but mainly because of the extraordinary banking tax imposed on them (0.7% of GDP, that is 3-4 times higher than the EU average). First of all, I reckon that Hungarian commercial banks – mainly owned by Western European banks – will not be so much willing to fund such a growth that the government expects in a risky and economically not stable country. Secondly, the dismissal of IMF and EU and the manner that the extraordinary industry taxes were imposed, coupled with the communication gaffes of Fidesz, the continuously growing CDS spread (i.e. country risk) of Hungary, the downgrades from rating agencies and rising inflation makes Hungary a less favoured place for investment. The unexpected swings of freshly-fabricated laws and the self-contradicting politicians of the government make it very difficult to believe that Hungary is running a predictable, sustainable economic course and serves as a reliable partner. This is what enterprises would long for, be them local businesses or multinational corporations.

Thirdly, the current economic growth of 0.7% is coming from very specific segments, namely the export-driven industry only, and it is not matched by any other segments e.g. retailing, agriculture, food industry, tourism etc.  The export growth is highly exposed to the economic recovery of the Western neighbours, Germany and Austria, and not fuelled by efficiency increase of Hungarian enterprises, only by labour cost advantage. And I see this as a big-big risk to the growth.

At last, the expectations of the boosting consumer spending are overplayed, in my opinion. The personal income tax changes affect only certain layers of the society, and even these people would use their income to re-pay their loans and put some savings aside. This should be a lesson learnt from the economic crisis. Also, as a consequence of the “nationalisation” of pensions, plenty of people lost their belief in the state managing their investments, so it is expected to increase their savings themselves. All in all, I suspect the growth from consumer spending will be limited next year.

To sum it up, the economic experiment of Mr Matolcsy and Mr Orbán carries a huge amount of risks and uncertainties. But it seems these two gentlemen think that the country is ready to take these risks. Ultimately this is the only opinion that matters in Hungary today, irrespective of what other people or experience say.

 

Félelmeim a banki hitelezéssel kapcsolatban

Lending fears – see ENGLISH SUMMARY at the bottom

 

Még múlt héten folytattam eszmecserét két kiváló tanácsadóval. Ők egy nagy nemzetközi stratégiai és üzleti tanácsadással foglalkozó cégcsoport magyar vállalatánál dolgoznak. Több üzleti megbízást is kapnak magyar vállalatoktól. A beszélgetés kiindulópontja az volt, hogy

mi lehet az oka a magyar bankok hitelezési visszafogásának: elsősorban saját „megroggyanásuk” miatt húzták be a féket, vagy pedig forráshiány miatt, vagy pedig anyavállalataik „erős ösztönzésére”.  A kérdés megvitatása kapcsán eljutottunk oda, hogy vajon mennyire lesznek képesek a magyar bankok egy körülbelül 3 százalékos – a kormány terveiben szereplő – növekedést finanszírozni.

 

Személyes véleményem szerint a magyar bankrendszert egyelőre közel sem viselte meg önmagában a válság, továbbra is relatíve stabilak (fontos, hogy a bankadó jövedelmezőségükre gyakorolt hatását egyelőre tegyük félre).Nyilvánvaló azonban, hogy a hatékonyságjavító lépéseket meg kell tenniük: gondolok itt olyanokra mint a nagyra dúzzadt banki „vízfejek” áramvonalasítása, a beruházások visszafogása illetve a folyamatban levők átgondolása, a hatékonytalan és nem profitábilis területek, fiókok stb. bezárása.

 

Ebben az alapvetően stabil bankrendszerben – amit egyébként az MNB is alátámasztott itta legutóbbi stabilitási jelentésében  – két dolgot látok problémának: az egyik a bedőlt vagy még nem bedőlt, de nem teljesítő hitelek hatása az eredményekre és céltartalélokra. Ennek egyrészt a még nem ismert kiterjedése, másrészt a bankok általi eszközmenedzsmentre gyakorolt hatása jelenthet gondot. Arra gondolok itt, hogy lakossági oldalon folyamatosan hallani a híreket, hogy sokan tényleges vagy csupán „képzelt” türelmi időt tartanak a hitelek törlesztésére. Azt várják, hogy az állami mentőöv és/vagy az állami eszközkezelő majd megoldja a problémát. Szerintem azonban téves azt várni, hogy ettől majd nem kell törleszteni a hitelt vagy pedig egyszerűen eltűnik az árfolyamkockázat. Sajnos hibásnak látom ebben a kormányzat kommunikációját elmúlt hónapokban: egy olyan üzenetet küldtek a társadalom felé, hogy „ne aggódjatok, a banki adósokat megmentjük”. Ez szerintem sok embert téves útra vitt és most várják az adósmentő csomagot. Azonban biztos vagyok benne, hogy sajnos „nincs ingyen ebéd”, bármilyen adósságkönnyítő csomag lesz/készül, annak az árát végső soron az adófizetők állják. Amit hosszú távon veszélyesnek érzek ebben, az az üzenet, amit már sokan mások is megírtak, miszerint „lehet felelőtlenül eladósodni, az állam végső esetben úgyis megsegít”. Ez egyrészt a rendesen fizetők felé méltánytalan, másrészt megint az öngondoskodás és tudatos egyéni kockázatvállalás kívánatos célja ellen hat.

 

A banki eszközkezelésre vonatkozó hatást annyiban érzem aggasztónak, hogy a bankok eszközállományába akkora mennyiségben kerülnek bele ingatlanok, járművek, ipartelepek, hotelek, szolgáltató létesítmények, hogy ezek megfelelő eszközmenedzsmentje kihívás elé állítja őket. (csak egy példa: hallottam mostanában olyan kereskedelmi bankról, amely 200 fősre tervezi bővíteni work-out területét.) Nyilván ez a bank szempontjából logikus lépés, hogy minél nagyobb pénzt akar visszanyerni bedőlt hiteleiből, másrészt viszont

összegazdasági szempontból kevésbé, mert alapvetően nem produktív ágazat növekszik, hanem meglévő ingatlanok visszaforgatása történik. (Illúziónk ne legyenek, egy bank sem kíván hosszú távon ingatlan-üzemeltetőként, hoteltulajdonosként vagy teherautó-flottamenedzserként működni, a bankok által megszerzett ingatlanok, járművek, létesítmények előbb-utóbb visszakerülnek a megfelelő piacokra növelve ott a kínálatot)

 

Forráshiány van-e? A magyar bankok – ellentétben sok külföldi társukkal – nem kaptak közvetlen állami tőkeinjekciót. A külföldi tulajdonú anyabankok közül viszont több ki lett stafírozva az anyaországban és ebből jutott több leánybanknak is tőkeemelés formájában. Másrészt a hitelfék után a bankok erős forrásgyűjtő kampányba kezdtek, aminek eredménye a javuló – bár még most is gyenge – hitel/betét mutató.  Nyilván az így szerzett forrás nem éppen a legolcsóbb, a kamatok pedig lejjebb már nem mennek. Mindezeket összevetve én nem érzem, hogy a forráshiány lenne az okozója a visszafogott hitelezésnek.

 

Ami viszont egészen biztosan fontos ok, az a bankok saját vagy anyabankjuk által megszigorított kockázatvállalási politikája. Ez részben érthető is, hiszen több bank „megégette” magát kétes és/vagy kockázatos ügyfelek hitelezésével (akár vállalati, akár lakossági oldalon), másrészt van mögötte egy olyan tényező, amiről mostanság ilyen kontextusban nem szoktunk beszélni, az a magyar lakossági és vállalati piac hitelezési attraktivitása. Teljesen nyilvánvaló, hogy Belgiumban, Németországból, Ausztriából vagy Olaszországból nézve sokkal vonzóbb, nagyobb megtérülésű és kisebb kockázatú piacok is vannak a magyarnál. Ehhez hozzá jön az a kiemelkedő politikai kockázat, amit a magyar kormány elmúlt hónapbeli lépései minden befektetőben – beleértve a hazaiakat is! – kiváltottak, valamint az, hogy az Orbán-kormány egyelőre még csak egy ígéret a jövőbeli növekedés szempontjából, kézzelfogható részeredményeik a növekedés kapcsán még nincsenek.

 

És ehhez kapcsolódik az utolsó félelmem is., ami immár nem a bankok felöl jön.  A kormánypártok szempontjából érzékelhető egy olyan várakozás, hogy majd jövőre jelentősen megugrik (konkrétan 3 %-ra) a növekedés. Emögött sajnos sok kockázatot látok: egyik a lakossági fogyasztásban van. A jövedelemadó-változások csak a társadalom egy részét érintik érezhetően pozitívan, sajnos sokaknak nem fog érezhető változást hozni. Másrészt van egy olyan érzésem, hogy a társadalom nagyobb része – és ebben benne van azoknak a többsége is, akik az adóváltozások kedvezményezettjei lesznek – megtanulták a leckét, amit az elmúlt két recessziós év tanított nekik: nem a jelenbeli fogyasztás a mindennél előbbre való, hanem a hitelkitettség a finanszírozóknak (bankoknak, lízingcégeknek, közüzemi cégeknek) csökkentése. Sok ember vélhetően úgy fog dönteni, hogy ami plusz pénze lesz jövőre, azt hiteltörlesztésre vagy pedig megtakarításra fogja fordítani. Az utóbbi makrogazdasági szintén erősen fogja javítani a társadalom megtakarítási hajlandóságát, ami egy pozitív dolog. Tehát a plusz jövedelmeknek csak egy része fog tényleges fogyasztásnövekedésként megjelenni.

 

Összefoglalva, véleményem szerint a banki hitelezés visszafogottsága elsősorban tulajdonosi és saját döntés, egyrészt a kockázatok csökkentésének céljából, másrészt Magyarország megítélése mint kevésbé vonzó hitelezési környezet miatt. Ha mégis jelentős hitelezési expanziót szeretne látni a gazdaságpolitikai irányítás, akkor ezek terén érdemes lépéseket tenni.

 

 

ENGLISH SUMMARY:

In this post I have analysed the lacklustre lending of the commercial banks in Hungary. I came to the conclusion that this is mainly due to their own tightened credit policies and the judgement of Hungary as a less attractive credit market. This latter often comes from their parent companies and can be explained with the unpredictable economic and legal environment and the lack of track record of current government’s achivements in the field of economic policy. If there is political intention for expansive lending, these factors should be addressed first.