Megérteni a magyar konzervativizmust avagy mit takar a mai kormányzati irányvonal (1. rész)

Az elmúlt hónapokban többször is foglalkoztam azzal a “feladattal”, hogy a megismert elemeiből megpróbáljam összerakni a magyar kormányzat tetteiből, cselekedeteiből és kommuniációjából kivehető üzenetet. Az a feltételezés van mögötte, hogy hiszem azt, hogy egy konzisztens, értékalapú, az elmúlt években jól előkészített stratégia irányvonal van mögötte, aminek alapját a sokszor hangoztatott nemzeti konzervativizmus alkotja – időnként kibővülve a keresztény jelzővel is. Mivel én magam kevéssé ismerem ezt  és számos elemével nem tudok értékrendben azonosulni, ezért is tartom fontosnak, hogy az elemekből összerakva összeálljon ez a “puzzle”, hogy milyen irányvonal mentén vezeti az országot a kormány.

 

Elsősorban a főbb hangsúlyok leírására, bemutatására törekedek, de nyilván nem hallgatom el azt sem, ha fenntartásaim vannak az adott pontot illetően. Ez a személyes szubjektív blog előnye..:):)

A.) Konzervatív oktatás-politika
Ez talán a legegyszerűbb, ezt a témát viszonylag gyorsan és zökkenőmentesen a keresztény kormányzati kísérőpártnak engedte át a Fidesz, és ennek látszik is az eredménye, miszerint egy olyan keresztény oktatáspolitika kerül megvalósításra Hoffman Rózsa által, amely próbálja felszámolni a korábban inkább szabadelvűbb oktatási irányvonalat. Láthatóan ez kicsit “túllőtt” a célon és már a párton belül is komoly kritikusa akadt a keresztény vonalnak Pokorni Zoltán személyében. A “hoffmani” irány fő jellemezője – többek között – az elkülönített felzárkóztatás (de nem az esélyegyenlőség mint érték alapján!), az elitiskolák szerepének erősítése, egyházi intézmények preferálása, finanszírozás terén a központi költségvetési hozzájárulás növelése – nem kihagyva a fenntartó önkormányzatok szerepét. Az egyházi intézmények külön jogosítványokat kapnának a vezetőik kiválasztására, a pedagógiai programjukhoz, és a szakmai ellenőrzéshez. Nagyjából ez a szemlélet hatja át a mostani kereszténydemokrata oktatáspolitikát, és nem tagadja pl. Semjén Zsolt sem, hogy szemlélet- és értékrendbeli különbségek vannak ez és a fideszes (Pokorni-féle) irány között.

B.) Közjogi beágyazódottság konzerválása
Úgy tapasztalom, hogy itt az események arra mutatnak, hogy a cél az, hogy minél több kormánypárthoz köthető hűséges ember kerüljön fő döntéshozói és végrehajtói pozícióba, valamint hogy ezek a loyális katonák minél hosszabb ideig beágyazva maradhassanak ezekben a szerepkörökben. Erre mutat többek között az Állami Számvevőszék vezetőjének kinevezése, a köztestületek feltöltése, a szolgálati idő kiterjesztése és a hatalom koncentrálása – lásd Szalai Annamária kinevezése 9 évre és büntetési jogkör saját kezébe (!!!) adása -, az erőltetett alkotmányozás, valamint hamarosan jön majd a Monetáris Tanács feltöltése lojális közgazdászokkal. Erről a konzerválásról nekem ambivalens vélemény van: egyrészt felfogható a pillanatnyi helyzetből adódó politikai haszonszerzés eszközének (mind pártszempontból, mind az egyének karrierszempontjából), másrészt viszont – Török Gábor szemléletét kölcsönvéve – egyfajta távlati gondolkodásnak is meg kellene itt jelennie, ami inkább a kiegyensúlyozottság felé mutatna.

C.) Kontrollok és ellenpontok kiiktatása
Ez talán a legnagyobb aggályom, mert én úgy gondolom, hogy a kontrollok és az ellensúlyok (check and balances angolszász kifejezéssel élve) nagyon fontos gondolat- és irányvonal-formálók. Hiszek abban, hogy az érvek és ellenérvek mentén létrejövő viták viszik előre a dolgokat. Nem hiszem, hogy az ellenvélemények kiiktatása jó a közösségnek/nemzetnek hosszú távon.
Ezért tartom én nagyon károsnak a Költségvetési Tanács megszüntetését, – a megszüntetés módjáról ne is beszéljünk – , az Alkotmánybíróság jogkörének napi politikai szempontokból való megnyirbálását, a média önkényes korlátozásának lehetővé tételét a médiatörvényben.
De idesorolom a közmédia jobboldali letarolását, és a közszolgálati hírműsorokban az ellenpólus vélemények kiiktatását illetve minimalizálását is. Számomra itt a TASZ (Társaság a szabadságjogokért) üzenete lenne az irányadó: “az a politikai erő, amely a hatalmi egyensúlyokat felborítja, önmagának állít csapdát”.

D.) A rendszerváltás befejezésének üzenete
Ez számomra az az üzenet a jelenlegi kormánypolitikában és kommunikációban, amivel én személy szerint nem tudok mit kezdeni. Egyrészt azért mert általános iskolás voltam a rendszerváltás időpontjában és jelentős hiányérzetem nincs a rendszerváltás kapcsán, másrészt pedig az elmúlt 20 évben én is szemtanúja voltam a korábbi MSZMP-politikusok  hatékony köpönyegfordításának, vagy hogy kevésbé szarkasztikus legyek: ezen politikusok átélt politikai értékrendbeli evolúciójának (és ez MINDEN párton belül lekövethető). Ebbe nekem beletartozik az is, hogy egy rendszerváltáskori liberális demokrata párt hogyan pozícionálja át magát és újradefiniálva nemzeti konzervatív jobboldali párttá, ami vagy a párt és a párttagok jelentős értékrendbeli átalakulását feltételezi, vagy pedig a politikai erőtérbe – politikai haszonszerzés céljából való – benyomulását tükrözi. Na, nálam itt válik hiteltelenné a rendszerváltás lezárására vonatkozó üzenet.

E.) “Értékforradalom” és központosítás a médiában
Az elmúlt hetekben meglehetősen nagy publicitás kapott az új médiaszabályozás azon része, amely a sajtó- és szólásszabadság korlátozását feszegetik. Ez terítéken volt mind Magyarországon, mind Európában, mind az EU különböző intézményi szintjein.
Viszont van itt egy másik dolog, ami kisebb figyelmet kapott: egyfajta “értékforradalom” is zajlik a médiában, ami a konzervatív, családi értékeket, a gyerekek védelmét, a “több jóhírt”  helyezi előtérbe. A probléma ezzel is inkább az, hogy az eszközök – nevezetesen az új médiaszabályozás – nagyon ügyetlen eszközökkel operálnak és alapvetően nagy, erős, központi, állami szabályozással kívánja megoldani.

F.) A felső-középosztály és felsőosztály helyzetének erősítése
Ez klasszikus konzervatív jellemző, a meglévő jó helyzetben levő társadalmi csoportok státuszának konzerválása. Ez megjelenik az adószabályok preferenciáiban, az elesettebb csoportok kezelésében (pl. a hajléktalanoktól való “megszabadulás”, a rokkantsági státuszúak felülvizsgálata – ami majd február végén várható, a gyógyszerkassza megnyirbálása – szintén februári téma lesz)

G.) Családközpontúság: gyerekszám és család preferenciája, leginkább a személyi adókedvezményekben, a médiaszabályozásban és a kommunikációban lelhető fel.

H.) Eurószkepticizmus
Eleinte ez nem az euró fizetőeszközre utalt, hanem az Európai Unió szellemiségével szembeni szkepticizmusra. Újabban viszont – párhuzamosan az euró fizetőeszköz gyengélkedésével – már magával az eurózónára is utal. (Lásd Orbán megjegyzését: “bátrak az észtek” az euróbevezetéssel.) Kommunikációjában többször is Orbán lesajnálja Európát, és szinte csak negatív konnotációkban jelenik meg az EU. Újabban a “felemelkedő Keletet” preferálja.
Azonban jól érzékelhető egy – legalább rövidtávú, talán 6 hónapra szóló – köpönyegforgatás is, ami a félévre szóló – kényszerű –  EU-elnökség hatására történik. (Kényszerű olyan értelemben, hogy ez nem a kormány választása volt, hogy most épp rájuk esik az EU-elnökség.) Látványos megjelenése ennek a médiatörvénybeli nagy visszakozás az EU nyomására – szembe állítva a karácsony környéki “nem fogjuk módosítani a médiatörvényt” állásponttal.  Úgy gondolom, ebben a tekintetben még lesznek változások, részben ahogy az EU álláspontja kialakul számos egyéb témában (pl. különadók kérdése és egyéb gazd.pol témák), részben ahogy Magyarország érdekei megkívánják – vagy ahogy a kormányzat vélt érdekei diktálják.

I.) Konzervatív nőpolitika
Erről a HVG 2011. január 14-i számában volt egy érdekes vezércikk, az jól összefoglalja, hogy ez mit jelent, és milyen módon jelenik meg a kormányzat irányvonalában, kiterjedve a családi háztartásbeli gyermeknevelő szerep erőltetésére, a nők korai nyugdíjaztatásásra, a felsőoktatás diszpreferálására az anyasági idővel szemben, stb. Érdemes elolvasni.

J.) Az egyházak helyzetbehozása
Ez ismét a KNDP-irányvonalon keresztül jelenik meg, jó példa erre a Hoffman Rózsa-féle oktatáspolitika, vagy a katolikus egyházakaknak adott állami kártalanítási összegek jelentős megemelése, stb.
Ez is klasszikus keresztény konzervatív érték, ugyanakkor ez nem része a klasszikus angolszász konzervativizmusnak! (ez csak annyiban fontos, hogy én személy szerint a modernkori “konzervativizmus” filozófiai mintájának az angolszász konzervativizmust tartom.)

K.) Civilszféra kiszorítása
A kontrollok kiikatatása nemcsak az állami intézmények szintjén jelenik, meg, hanem a civilszervezetek szintjén is. Elég szerencsétlen módon ez sajnos Kósa Lajos nevéhez is fűződik, akit egyébként az egyik kevés pragmatikus, egyenes – nem köpönyegforgató –  és sikeres Fideszes politikusnak tartok, még ha több téren is némi tapasztalatszerzésre szorul (pl. gazdaságpolitika) Az új közigazgatási eljárások jelentősen szűkítenék a társadalmi és érdekképviseleti szervezetek jogosítványait a jogorvoslat-indítás korlátozásával.
Szintén kiáltó hiány a civilszervezetek mellőzése a törvényhozási folyamatban.

L.) “Az állam jobban tudja csinálni” erős központosítás
Az a kormányzati elgondolás szinte minden kommunikációban és cselekedetben lekövethető, hogy a nagy, erőskezű, szabályozott és erősen kézbentartott állam jobban csinálja, mint bármi és bárki más, legyen szó magánnyugdíjpénztári vagyon államosításáról, fociról, alkotmányozásról, a kontrollok és ellenpólusok kiiktatásáról, a rendőrségi fellépésról (Pintér S: “két héten belül rendet teszünk”), az államigazgatás átszervezéséről (“kormányablak”), MAL-államosításról, stb.
Ezen államfelfogás időnként az önszabályozó piac kárára, időnként demokratikus szabadságjogok korlátozásával történik.

Szóval nagyjában-egészében ezek a hangsúlyok tűnnek erősebbnek számomra a kormányzat konzervatív irányvonalával kapcsolatban.
A következő blogbejegyzésemben a “szuverén konzervatív” gazdaságpolitikával foglalkozom majd, hogy ott mi rajzolódik ki a kormányzati stratégia és kommunikáció mentén.

Ráb László, 2010. jan. 29.