Még egy tavaly decemberi blogbejegyzésemben foglalkoztam azokkal a korlátokkal, akadályokkal, amelyeket a kereskedelmi bankok hitelezési felfutása előtt látok. (lásd “Félelmeim a banki hitelezéssel kapcsolatban” 2010. dec. 1.
http://laszlorab.wordpress.com/2010/12/01/banki-hitelezes/
).
Azóta eltelt 8 hónap és éppen ideje lenne újra ránézni erre a témára. Apropót találtan abban is, hogy a Moody’s Investor Service megjelentetett egy friss véleményt a magyar banki kilátásokról, ami továbbra is negatív a jövőre nézve: Moody’s: Outlook for Hungary’s banking system remains negative, itt érhető elt:
http://www.moodys.com/research/Moodys-Outlook-for-Hungarys-banking-system-remains-negative?lang=en&cy=global&docid=PR_223349
)
A jelentés alapvetően a tavalyi blogbejegyzéshez hasonló problémákat fogalmaz meg:
a.) a bankok rossz hitelállománya még mindig nő. Ennek egyik oka a svájci frank nagymértékű erősödése, ami egyre nagyobb terheket ró a háztartásokra. Másrészt a rossz vállalati hitelek aránya is tovább nő a bankok mérlegében, az MNB szerint a tavalyi 12,4 százalékról idén 15 százalékra.
b.) a bankok profitabilitásának romlása a másik ok, amit a Moody’s kiemelt, aminek szerintük 3 fő oka van:
- kockázati költségek növekedése
- csökkenő banki tevékenység (volumenhatás)
- banki különadó.
c.) a harmadik nagy probléma a vártnál gyengébb gazdasági növekedés. Azon belül is a növekedés fő hajtóerői olyan nagy export-orientált vállalatok, amelyeket elsősorban saját külföldi bankjaik finanszíroznak, így itt kevés mozgástere van a magyar bankoknak.
A Moody’s-riport egyik fontos megállapítása, hogy amit a mostani kormány problémának lát, nevezetesen hogy a bankszektor 80% (tőke szerint) külföldi tulajdonban van, az éppen inkább egy stabilizáló tényező, mert a külföldi anyavállalatok továbbra is pumpáltak tőkét a magyar leányaikba a nehéz időkben is.
A jelentésben megfogalmazott szempontokon túl még néhány fontos dologra szeretném felhívni a figyelmet.
Látni kell, hogy a magyar gazdaság motorja nem indult még be. A “szárnyaló ipari növekedés”ról szóló hírek, amelyek az év első hónapjaiban megjelentek a hírekben, sajnos csak kevés szektort érintenek és ott is csak nagyrészt az exportra termelő vállalatokat (nem megemlítve azt is, hogy az alacsonyabb bázis miatt is jelentősebbnek tűnt a javulás), azon belül is Németország húzza az iparunk szekerét. Egy átlagos magyar vállalkozás eléggé mérsékelt növekedésre számíthat, sőt bizonyos szektorok még szűkülnek is. A helyzet jelentős javulása nem várható, aminek több oka van:
1.) exportpiacok: a világgazdaságban – így a magyar exportpiacokon is – lassul a növekedés üteme, egyre nagyobb kockázatok jelentkeznek számos ország adósság-finanszírozása kapcsán (legyen szó akár kulcsfontosságú eurozóna-országokról – Olaszo., Spanyolo., Franciao. -, akár a túlpörgött kínai gazdaságról, akár az USA adósság-. és növekedési gondjairól). Sajnos ez előrevetít egy olyan szcenáriót, hogy még 1-2 évig biztosan eltart a teljes talpraállás a világbna. Egy mentsvára lehet Magyarországnak, hogy ha legalább a német piacok (Németo, Svájc, Ausztria) fenntartják egyébként már csökkenő lendületüket. Amiért ezt a pontot tettem az első helyre, az éppen azért van, mert ezeket a kockázatokat látom a legnagyobbnak a világgazdasági kilátások tekitnetében.
2.) belső kereslet: továbbra sem várható Magyarországon, hogy a belső fogyasztás jelentős mértékben megugrik. Egyrészt jövedelembővülés csak az adóvátozások kedvezményezetteinél jelentkezik, ami a társadalomnak csak egy kisebb része, másrészt az államosított nyugdíjhozamok hozhatnak bővülést. Már decemberben is felhívtam a figyelmet arra, hogy várakozásaim szerint ennek csak kis része fog lecsapódni fogyasztásban, nagyobb része hitelek visszafizetésére és megtakarításokra lesz fordítva (ami nagyon helyes is). Ez a helyzet szerintem nem fog jelentősen változni 1-2 éven belül a jelen körülmények között. Sőt, a munkavállalók pozícióinak romlásával (lásd új Munkatörvénykönyv javaslatát) a dolgozóknál maradó jövedelem még csökkenni is fog. Másrészt a munkaerőpiacra visszaterelendő pár százezer ember nem segít a már dolgozóknak a béralkuban. A magánszektorban várható bérnövekedés, én erre számítok továbbra is 1-2 év távlatában is, de gyaníthatóan ez sem fog jelentős többletfogyasztásban megjelenni.
3.) Üzleti környezet kiszámíthatatlansága: jelenleg Magyarországon ez az egyik legnagyobb probléma, hogy az állam túlságosan “rátenyerel” a magánszférára. Szinte alig van olyan ágazat, ahol azt mondhatnánk, hogy 3-5 évre előretekintve egyértelmű és tiszta gazdasági környezet van. Ez elmúlt 1 évben a végrehajtó hatalom számos esetben élt, és az új törvények szerint élni is fog beavatkozási eszközeivel: legyen szó különadókról (amelyek mértéke, kivetési módja és időtartama, az érintett szektorok stb. kiszámíthatatlan), közbeszerzések kontrolljának felpuhulásáról, kötelező állami bérszabályozásról (bérkommandó), államosításokról, csődeljárásról, média- és sajtószabályozásról, sportfinanszírozásról. Nem is beszélve a jogrendszer bizonytalanságáról (a bírói kinevezésekről és a bírói függetlenség gyengüléséről majd egy külön bejegyzésbe értekezem), a gazdasági szereplőket körülvevő szabályozó környezet változásairól.
4.) Alacsony beruházási hajlandóság: habár ez nagyon “közgazdasági”kifejezésnek tűnik, de arról van szó, hogy még ha keletkeznek is megtakarítások (a háztartásoknál) vagy profit (a vállalkozásoknál), akkor is csak kis részük “fordítódik át” beruházásba. Ennek egyik oka a már fentebb említett adósság-rendezési törekvés, a másik pedig maga a beruházási hajlandóság, ami nagyon kicsi a magyarországi vállatoknál. A külföldi tulajdonú cégeknél ezt egyfajta racionalitás hajtja, mert hogy Magyarországnál találnak biztonságosabb, kiszámíthatóbb, nyugodtabb és kisebb kockázatú országokat. Sok ilyen vállalat nem nálunk, hanem máshol fekteti be a profitját, mert kiszámíthatóbb körülmények között számíthat hozamra. Hazai tulajdonú cégeknél azt tapasztalom, hogy elég negatívak az előretekintő gazdasági várakozásaik, emiatt annyira nem erőltetik a beruházásokat, a munkahelyteremtést. Másrészről viszont látok olyan jeleket is – remélve, hogy ez nem a többség -, hogy inkább lecserélik pl. a cégvezetői autót, irodát stb. nagyobbra, szebbre, tágasabbra, de nem fektetik be a plusz profitot. Ez egyfajta felélési sratégia, hosszú távon nem mutat előre, nem add értéket a vállalkozásoknak.
5.) Megtakarítások külföldi eszközökbe: nagyon sok jelét látom annak, hogy ha még esetlegesen képződnek is megtakarítások, azt külföldi eszközökbe fektetik az emberek. Lassan már nem lehet úgy elolvasni egy újságot, hogy ne az arany “nagyszerűségéről” értekezne egy cikk. Sokan fektetik pénzüket biztosításba (ezt az öngondoskodást a magánnyugdíjak államosítása “erősen ösztönzi” is), ami mögött sokszor nem hazai befektetési alapok vannak, valamint sokan fektetnek befektetési alapokba, elsősorban nyersanyag- és ázsiai feltörekvő piaci alapokba. Nyilván ezek a befektetések sem a magyar gazdasági növekedést szolgálják. Nagy probléma, hogy az ingatlant sem tekinti most a többség “biztos befektetésnek”, egyrészt mert kb. 5. éve esik vissza az építőipar, másrészt sem a kilábalásnak, sem az ingatlanok jelentős értéknövekedésének nem látni jelét. Sőt éppen ellenkezőleg, az a több tízezer hitelből finanszírozott, de hátrahagyott lakás piacra kerülése ez ellen dolgozik. Időnként szoktak kérdezni régi kollégák, barátok, hogy mibe érdemes fektetni a pénzüket, és sajnos ha csupán magyarországi eszközökben gondolkodunk, nehéz most nekik egy “biztos tippet”, hosszú távon is kiszámítható megoldást adni. (A kormányzati hátszéllel feltuningolt cégeket nem tartom hosszú távon fenntartható befektetési megoldásnak)
6.) Alacsony hitelezési hajlandóság: itt kanyarodnék vissza a cikk nyitó gondolatához és a Moody’s-véleményhez: a fent leírt okok miatt a hazai bankok nem versengenek egymással az ügyfelekért, hogy minél több hitelt nyújtsanak számukra, akár a lakosságnak, akár a vállalatoknak. Sajnos az innovációkban sem jeleskednek (jellemző személyes példa, hogy az én bankom chip-es bankkártyát csak most 2011 júniusában bocsátott a rendelkezésemre!), a termékfejlesztésben üdítő kivételnek a Raiffeisen direktbankja, a Zuno tűnik (bár Magyarországon még nem indult be).
Természetsen a fenti tényezők együtt jelentkeznek, egymásra is hatást gyakorolnak; nem elszigetelt elemek listája.
Biztos lesz olyan kommentelő, aki gazdaságösztönző-eszköznek az EU-alapok fejlesztési pénzeit fogja felhozni. Ami miatt én sajnos mégsem várok ettől jelentős élénkülést, az egyrészt az ennek ellenére is alacsony beruházási hajlandóság, másrészt a keresleti gyengélkedés, amint azt a fentiekben kifejtettem. (Hiába állnak az új üzemek, ha nem tudják értékesíteni a terméket/szolgáltatást) Bár őszintén szólva azt kívánom, hogy ne legyen igazam ebben a kérdésben….
Nos, ezt a pár gondolatot szerettem volna megosztani az olvasóval. Azonban megfogadtam magamnak, hogy többet nem fogok keseregni a gazdaság állapotán és a kormányzati politika által gerjesztett bizonytalan gazdasági környezeten, hanem inkább a MEGOLDÁSOK felé szeretnék előrelépni. Ezért a jövőbeli blogbejegyzéseimben inkább ilyen ötleteket, gondolatokat szeretnék bemutatni. És természetesen mint mindig, most is várom az ilyen jellegű ötleteket, javaslatokat, szívesen megosztom akár a blogon, akár máshol bárkinek a gondolatát, elképzelését. Természetesen az objektív és építő kritikát mindig alkalmaznunk kell, mert hiszek abban, hogy a konstruktív viták viszik előre a dolgokat.
Ráb László
2011. július 31.
Like this:
Like Loading...
Ráb László
